16.8 C
Budapest

Reálisan a magyar honvédelemről – úgy gondoljuk a Betyársereg is a honvédelem része!

A HírTv Látótér című oknyomozó műsorának legújabb része tényszerűen mutatja be a honvédelem mai helyzetét. Az adásban megszólal mozgalmunk vezetője, Tyirityán Zsolt is, aki elmondja, hogy a Betyársereg, szigorúan a törvények betartása mellett, felajánlotta a segítséget a honvédség erőinek. A HírTv összeállítása.

12009829_714958721972129_4127230996881700873_n
RÁJUK BÜSZKÉK LEHETÜNK!

Riasztó a létszámhiány a Magyar Honvédségben. Látótér című műsorunknak a szakemberek azt mondták: mintegy ötezer állás betöltetlen, tábornokból viszont legalább 70 szolgál, ez több, mint a brit hadseregben.

A szerződéses állomány Koszovóban, Irakban és Afganisztánban is háborús övezetben teljesített szolgálatot. A géppuskás terepjárók most azonban nem Afganisztánban, hanem a magyar határon tűntek fel. „Veszélyben vannak határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa is. Ami most történik, az lerohanás…” – mondta Orbán Viktor.

A katonák eddig csak kerítést építhettek a határon, a honvédségi törvény módosítása után már rendőri jogkörökkel léphetnek fel a migránsok ellen. „A feladatot a katona fegyveresen látja el, azonban a honvéd a fegyverét kizárólag maga és társai védelmére használhatja, minden más esetben egyéb kényszerítő eszközök állnak rendelkezésére” – hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter.

A LÁTÓTÉR CÍMŰ MŰSOR AKTUÁLIS ADÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

A Magyar Honvédség jóváhagyott létszáma 29 700 fő. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi bevethető katonánk lenne: a vezérkar és a minisztérium állománya hatezres, csaknem négyezren dolgoznak katonaként az egészségügyben, több mint 800 katona külföldön teljesít szolgálatot. Ötezer állás pedig betöltetlen a honvédségben. Az Összhaderőnemi Parancsnokság így belföldön alig 14 ezer katonával számolhat. „Mondjuk, ha van egy Röszke típusú összetűzés, ami szerdán volt, az nyilván a rendőrség készenléti erőire, illetve a TEK-re hárul, itt nem csak megtanulni, szocializálni kell, ütközni az ultrákkal, tehát azért sok tapasztalat kell, hogy a honvédség azonos egyenértékű, rendészeti erővé váljon” – mondta Szenes Zoltán volt vezérkari főnök.A honvédség létszámhiányát rövid távon a tartalékosokkal lehet megoldani. Ez az ötezer fős állomány azonban egy évben két hónapra, három év alatt pedig maximum fél évre hívható be. Az önkéntes műveleti tartalékosok közül 500-an már megkapták behívójukat. Egy nyugállományú katona azt meséli, SMS-ben és levélben is értesítették, hogy álljon készenlétben. „Vannak, akik szerettek volna menni és segíteni, természetesen vannak, akiknél a munkahely, a család szoros egyeztetésre szorul. Kérdőjel merült fel bennünk, hogy akkor most mitévők legyünk.”

12021854_517938751688809_1120423339_n

A hivatalos adatok szerint már 4300 katona dolgozik a határon, és önkéntesek százai várnak a mozgósításra.

(HírTv, Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink