30.2 C
Budapest

Seregszemle és Rongyos Gárda szoboravató Ásotthalmon

A Betyársereg vasárnap délelőtt, Ásotthalmon tartotta szokásos, éves seregszemléjét. Az ország minden részéből, jelentős létszámban képviseltették magukat a klánok, motoros csoportok. Az eseményen jelen volt a település polgármestere, mozgalmunk egyik alapítója, Toroczkai László is, aki köszönetét fejezte ki a tagságnak, amiért lassan másfél évtizede, töretlenül kitart a kezdetekkor kijelölt úton.

A seregszemle után egy látványos átvonulás következett, harcosaink hosszú, masszív sorokban érkeztek meg a település főterére, ahol több ezer ember részvételével került átadásra Magyarország első, köztéri Rongyos Gárda emlékműve. Százéves mulasztás került ezzel pótlásra, hiszen a magyar emlékezetpolitika hatalmas szégyene, hogy azoknak a kitűnő hazafiaknak nem állított ez idáig méltó emléket, akiknek köszönhetően Sopron ma magyar város lehet, és akik közt akadt olyan, talpig férfi is, aki mindkét világháborúban, majd 1956-ban is kivette a részét a magyar hazáért folytatott harcokból!

Ne feledje senki: április harmadikán sorsdöntő választás lesz Magyarországon, melynek tétje nem kevesebb, minthogy azoknak a bolsevik gazembereknek a leszármazottai, örökösei visszatérnek-e a hatalomba, akik ellen a Rongyosok legendás vezetői, Prónay és Héjjas Iván egész életükben harcoltak!

Minden tisztességes magyar hazafinak kötelessége tehát, hogy megakadályozza a szivárványos moslék győzelmét!

A Betyársereg üzenete: Hazafi! Sportolj, képezd magad, szervezz erős közösséget és emlékezz meg dicső elődeinkről, példájukból meríts hitet és bátorságot!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink