8 C
Budapest

„Ti előre nézzetek, és higgyetek.” – Bertha Szilvia beszéde a gárda születésnapján

A Jobbik volt parlamenti képviselője, akit honlapunkról már jól ismerhetnek, a Magyar Gárda megalakulásának alkalmára szervezett rendezvényen mondta el buzdító gondolatait.

Kedves Barátaim, Harcostársaim!

Először is, nagyon köszönöm a meghívást, igen szeretettel tettem eleget a kérésnek, hogy szóljak pár szót Hozzátok. Bevallom, az elmúlt években történt minden megosztottság, politikai manipulációk, szakadások ellenére, nekem minden gárdista egyszerűen csak hazafi: emberek, akik önzetlenül, hitük szerint, lehetőségeik korlátai közt próbálnak tenni a hazáért és nemzetünkért. Sajátjukból áldozva, mások javára.

Egy kedves barátommal beszélgettünk nem is oly régen. Ő egy bölcs, látó ember.
Nos, ő azt mondta, hogy ne aggódjak már ennyire, és ne vegyem ennyire a lelkemre a mieink közti kis és nagy árulásokat, a pártoskodást, a kapcsolatokat és őszinteséget felváltó hatalmi játszmákat. Mert ez az ember természete, amin csak igen kevesen, kevéssé képesek felülemelkedni.

De ennek ellenére, ez a nemzet, ez a magyar nemzet, olyan történelmet tud maga mögött, amelyben számtalanszor forgott veszélyben a léte, és mégis, nagyhatalmú őrangyala segítségével mindig túlélt, megerősödött, és végezte tovább Istentől kapott feladatát: a Föld szívének őrzését.

Mert a magyarság valójában egy olvasztótégely, egységtudata olyan erős, hogy azoknak a népeknek a legtöbbje, akit befogadott, végül magyarrá vált, magyarnak, a Szentkorona népének, a magyarság részének tekinti magát, és magyarként harcol a nemzet, haza, ország megmaradásáért. Azért, hogy őrizhesse a Föld szívét.
Nos, tulajdonképpen egyetértek Barátom szavaival.

De azt ne felejtsük el, hogy semmi nincs ingyen: az elmúlt ezer évben csak rengeteg harc, áldozatok, kompromisszumok árán maradhattunk meg. Elhivatott hazafiak küzdelmének eredményeképp.

Azokból lesz hazafi, akiknek a szívébe, lelkébe a Jóisten elülteti a nemzettudatot, a hazaszeretetet, a nemzet megmaradásáért való aggódást, elkötelezettséget. Azok miatt van még mindig hazánk, nemzetünk, országunk, akik azt a küldetéstudatot kapták a Jóistentől, hogy mindent tegyenek meg magyar honért, a magyarságért.

Ezért aztán, akik úgy érzik, hogy tenniük kell a hazáért…azok ne fogják vissza magukat. Ne hagyjátok magatokat eltántorítani! Ne hagyjátok, hogy a csalódások, mások gyengesége, árulása eltántorítson! Mindenki megmérettetik, és mindig voltak, vannak, és lesznek, akik könnyűnek találtatnak. Igen, itt, a nemzeti oldalon is. A hatalom-, pénz- és becsvágy itt is sokakban él, és csak az alkalomra, lehetőségre vár, hogy előtörhessen. Ők azok, akik könnyűnek találtatnak. És méltatlannak arra, hogy nemzetünknek Istentől kapott feladatát végezzék. De ti, csak kövessétek a saját utatokat. Azt a közösséget, azt a vezetőt, akit méltónak és alkalmasnak véltek arra, hogy vezessen Benneteket. És tegyétek, amiről úgy érzitek, tennetek kell ahhoz, hogy nyugodtan nézzetek a gyermekek, gyermekeitek, unokáitok szemébe: ti mindent megtettetek azért, hogy nekik hazájuk, otthonuk legyen.

És vigyázzatok, hogy erőtöket ne az vigye el, hogy a már említett hatalom-, pénz- és becsvágyókat megpróbáljátok szembesíteni gyengeségükkel, árulásukkal. Ezt bízzátok a Jóistenre. Ti előre nézzetek, és higgyetek. És tegyétek a dolgotokat a magyar emberekért, a hazáért. A jövőért.

Bertha Szilviával készült interjúnkat IDE KATTINTVA olvashatják el.

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink