3 C
Budapest

Testvérünk háza a Mi várunk – a Betyársereg Békésen járt (+képek)

Békés településén járt a Betyársereg. Ennek oka a következő: Kiváló bajtársunk, Kerepeczki Tamás családját halálos fenyegetés érte, az utcájukban élő antiszociális életmódot folytató, és az általános együttélési szabályokat folyamatosan megszegő horda részéről. Felszólították, hogy költözzön el az utcából különben egész családjával együtt lemészárolják.

Testvérünk háza a Mi várunk

Ennek a fenyegetésnek az előzménye az volt, hogy Tamás nehezményezte – teljes joggal – a látszólag igen komoly szintetikus anyag hatása alatt álló lények vezetési stílusát az utcában, ugyanis nem túlzunk, ha azt mondjuk életveszélyesen vezették a tulajdonukban lévő gépjárműveket. Testvérünk törekedet arra, hogy értelemszerűen a normalitás talaján álló kommunikációval, meggyőzze őket e viselkedés helytelenségéről, erre a 15 fős csürhe neki támadt és őt valamint a feleségét inzultálva, „ez ami utcánk” felkiáltással felszólították arra, hogy 1 héten beül költözzön el.

Természetesen azonnal reagáltunk (nem fogunk tétlenül ülni és figyelni azt, hogy ez a bajtársunkat ért fenyegetés is, az elmúlt hetek eseményeit látva, tragédiába torkoljon). A Betyársereg egy nagy család, ahol egy testvérünk családjának a fenyegetését minden tagunk a saját családját ért fenyegetésként értékeli. Leautóztunk és meglátogattuk Tamást. Biztosítottuk arról, hogy kiállunk mellette és szolidaritást vállalunk vele a bajban. Az Ő háza most már a Mi várunk!

Természetesen a rendvédelmi szerveket is értesíttettük a problémáról és ők ígéretet tettek arra, hogy megoldják. A Labda most már az ő térfelükön pattog…

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink