Tavaly őszi megalakulásunk után, az első nagy utcai demonstrációnkra egy évvel ezelőtt, október 23-án került sor. Az elmúlt egy évben rengeteget dolgoztunk azért, hogy minél közelebb kerülhessünk azokhoz a céljainkhoz, amelyeket megalakulásunkkor tűztünk ki magunk elé. Október 23-nak, és az ’56-os antikommunista szabadságharcunknak hatalmas ereje van. Az a világraszóló tett, amit ekkor hajtottak végre hős elődeink, arra kötelez minket, hogy ezen a napon eléjük álljunk, és számot adjunk róla, hogy méltóak vagyunk-e az utódjuknak lenni. Még, ha fel nem is nőhetünk hozzájuk talán soha, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy nincs szégyenkezni valónk. – A Légió Hungária Mozgalom beszámolója.
Deklarált célunk, hogy a hazai nacionalista oldal megújulásának a motorja legyünk. Ennek fényében már az október 23-i rendezvényünk előkészítése és reklámozása során is olyan minőségben, és olyan eszközökhöz nyúltunk, amit eddig senki sem tett meg rajtunk kívül, ezen a színtéren. Sor került egy kisfilm leforgatására, a street-art korszerű eszközét is bevetettük, de mozgalmunknál már megszokott, hogy sportot is próbáljuk a lehető legtöbbször programjainkhoz kapcsolni. Természetesen a magas színvonal felmutatásán kívül gyakorlatias okai is vannak ezeknek az új eszközöknek és módszereknek, hiszen a virtuális világ láthatatlan cenzorai szinte csak perceket adnak nekünk felületeiken, így leleményesen kell megoldanunk, hogy eljuttassuk üzeneteinket a szélesebb közönséghez. (Azt a már-már elcsépelt kört ne is akarjuk lefutni, hogy micsoda ordító kettős mércét alkalmaznak, és a saját szabályaikat milyen játszi könnyedséggel lépik át ezek a láthatatlan cenzorok azért, hogy az általuk kívánatosnak vélt irányba befolyásolják a társadalmat.)
Az október 23-i események részletes taglalása előtt egy bekezdés erejéig muszáj megállnunk egy néhány korábbi eseménynél is. Bár a Légió Hungária szigorúan nem foglalkozik pártpolitikával, sőt a legtöbb esetben károsnak is tartjuk ezt, de mégis, az október 13-i önkormányzati választásokról, és azok hatásáról szót kell ejtenünk. Sokakat sokkoltak azok az eredmények, hogy a balliberális erők milyen nagy mértékben tudtak előre törni, és milyen fontos pozíciókat tudtak elfoglalni. Mintha a semmiből jött volna ez az eredmény. Mi, és a hozzánk közeli felületek, személyek, szinte a megalakulásunk óta próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy rendkívül nyugtalanító jelek sokasága sejtet egy egészen másmilyen jövőt, mint, amilyet az elmúlt választások eredményei után nyugodtan hátra dőlő jobboldali közeg képzelt el. Mi látjuk, hogy azoknak a szellemi utódai, akik ellen a pesti srácok fegyvert fogat, alattomos mételyként szivárognak be a társadalom szöveteibe, és különösen riasztó dolog, hogy a fiatalok többségének a gondolkozását ma már ők határozzák meg. Tízezres deviáns parádéval, kiterjedt „civil-hálózatokkal”, amelyek az elmúlt évek egyre erőszakosabbá váló balliberális tüntetésein próbálgatták erejüket, és talán, ami a legfőbb: a közösségi média totális uralmával. Természetesen ezeknek az állapotoknak a kialakulásához kellett az is, hogy a magát jobboldaliként meghatározó kormányzat erkölcsileg lassanként elhasználódjon, ideológiailag pedig képtelennek bizonyuljon a kultúrharc megvívására. A szélsőjobb pedig egy egyre fogyatkozó, az eseményeket csak külső szemlélőként figyelő, önmagát gúzsba kötő közeggé váljon.
E rövid, ámde fontos kitérő után vissza az október 23-i események taglalásához. Tagságunk egy része már a déli órákban gyülekezett Budapesten, hogy a rendezvényünket megfelelően elő tudjuk készíteni. A kora délután eseményeihez tartozik, hogy meglátogattuk az Auróra nevű szélsőbaloldali közösségi teret (drogtanyát). Bár az elmúlt napok médiafelhajtásából vélhetően mindenki értesült róla, de nem árt leírni, hogy ez a hely az egyik fellegvára, és központja azoknak a felforgató erőknek, akik ellen minden normális jobboldali ember harcol. A hely már többször került be a rendőrségi hírekbe is, és a Fővárosban köztudott, hogy gyakorlatilag nyílt színen történik a kábítószer elosztása a klubban. Ugyanígy köztudott, hogy egyfajta ideológia kiképzőbázisként is működik, ahol folyamatosan zajlanak a legkülönbözőbb tematikájú előadások, fórumok, amelyekben a közös motívum, hogy mindegyik súlyos támadás a normalitás értékei ellen. Hogy a látogatásunk alkalmával mi történt, azt majd a folyamatban lévő nyomozás minden bizonnyal kideríti. Mindenesetre a balliberális hálózatban elfoglalt jelentőségét jól példázza, hogy látogatásunk után egy órával már a kerület újonnan megválasztott (korábbi „áldásos tevékenységét” a klub rádióban kifejtő…) balliberális polgármestere és a kerületi rendőrkapitány már együtt „helyszínelt”, az utóbbi napok híre pedig az, hogy az amerikai és izraeli nagykövetség is az Auróra védelmére kelt! Valamit nagyon eltaláltunk. Annyit még feltétlenül érdemes megjegyeznünk, hogy az Auróra Klub, illetve a környező utcák gyakorlatilag rogyásig voltak matricázva az ARC kiállítás súlyosan provokatív képével, vagyis a szivárványszínbe öltöztetett Nagy-Magyarországgal. Nem volt olyan ereszcsatorna, jelzőtábla, villanyoszlop, hirdetőtábla, ahol ne lettek volna tucatjával kiragasztva ezek a magyarságot súlyosan sértő képek. Egyszóval néhány stencil állítólagos kifestése szinte világméretű botrányt eredményez, ellenben az, hogy tömeges provokáció zajlik a túloldalról, senkit sem érdekel.
Természetesen később a városban a hosszadalmas rendőrségi igazoltatások nem maradhattak el. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezzük, hogy a rendőrök a lehetőségekhez képest korrekten jártak el, sőt nem kevesen közülük egyértelmű szimpátiájukat fejezték ki irányunkba, nem úgy, mint az aurórás bagázs felé. A kötelező, hivatalos körökön túl azonban elképzelhetetlen számunkra bármiféle együttműködés a hatóságokkal, hiszen tudjuk, hogy ők minden körülmények közt a mindenkori parancsnokaik irányába lesznek lojálisak, mi azonban az elveinkhez. Így volt ez 2006-ban, és napjainkban is…
Délután már a gyülekező helyen, vagyis a Pollack Mihály téren vontuk össze erőinket, hogy előkészíthessük felvonulásunk technikai részleteit.
A Légió Hungária próbál abban is következetes lenni, hogy az elmúlt évek sokszor sajnos bohózatba hajló – valljuk be őszintén – szánalmas nemzeti radikális megmozdulásai után, végre erőt és szervezettséget sugárzó, minden részletében kidolgozott demonstrációkat, megemlékezéseket hozzunk tető alá.
Kötelességünk mindez azok miatt is, akikre megemlékezünk, de ebbe az irányba kell mennünk azért is, mert tarthatatlan állapot, hogy ellenségeink gúnyos megjegyzésekkel intézhessenek el minket. Az indulásra 3-400 ember gyűlt össze. Menetünk során rigmusainkkal egyértelműen, és hangosan adtuk tudtára Budapestnek, hogy az ’56-os pesti srácok nyomában járunk, vagy hogy mi a véleményünk az Európai Unióról.
A hatás nem is maradt el. Az ellenérdekelt média felületek szinte mindegyike rettegve számolt be vonulásunkról. Holott semmi más nem történt, mindössze rendezett sorokban, hangosan vonultak, túlnyomórészt tetterős fiatalok. Nem volt masírozás, tiltott önkényuralmi jelképek, sem pedig uszító rigmusok, ezek nélkül is tudtunk erőt mutatni.
Ez pedig rémisztő ellenségeink számára, hiszen nem ezt szokták meg az elmúlt években. Idén sem engedtünk a menetünkhöz csatlakozni ittas, vagy egyéb oda nem illő embereket. A menethez több magyar hazafias szervezet, illetve külföldi szövetségeseink kisebb delegációi is csatlakoztak, így az ukrán Karpatszka Szics, a cseh Narodní a Sociální Fronta, az orosz Russian Centre, valamint lengyel nacionalisták is eljöttek, hogy velünk tiszteleghessenek antikommunista szabadságharcunk előtt.
A Corvin-közhöz érve rendezett sorokba állítottuk fel a résztvevőket, bár voltak olyan, jellemzően idősebb emberek, akik már itt vártak minket.
A felszólalások előtt még néhányszor beleremegett az ’56-os harcok legendás helyszíne rigmusainkba.
Majd a konferálásra felkért tagunk lépett a mikrofonhoz, hogy röviden összefoglalja 1956 jelentőségét jobboldali szemszögből, és hitet tegyen amellett, hogy harcukat folytatni fogjuk.
Őt – ha fogalmazhatunk így – a rendezvény talán legmeglepőbb szónoka, egy orosz bajtársunk követte. Sokak fejében a mai napig az él, hogy a szovjetek és a kommunisták egyenlőek az oroszokkal. Nos, ez közel sincs így, ahogy kifejtette bajtársunk is. Sőt, kevésbé ismert tény, hogy voltak oroszok, akik az ’56-os szabadságharc oldalán harcoltak, mások pedig az orosz antikommunista emigrációból támogatták a magyarság harcát. Elmondta, hogy bár földrajzi értelemben távol vagyunk egymástól, de a harcunk sok tekintetben közös.
A következő szónok Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja volt. Beszámolt az Auróránál történt látogatásunk jelentőségéről, illetve arról, hogy már rögtön az első órákban milyen hullámokat keltett ez az eset. Ugyanakkor bejelentette azt is, hogy a Légió Hungária eltökélt szándéka, hogy a Fővárosban, illetve vidéken is olyan központokat hozzon létre, amelyekkel egyfajta ellenpólust képezhet az Aurórához hasonló balliberális felforgató központokkal szemben. Elmondta, hogy az ’56-os harcosok bár a szó klasszikus értelmében nem tartozhattak a társadalmi elithez, hiszen azt 1956-ra már jószerével felszámolta a kommunisták terror-gépezete, de mégis azzal, hogy amikor a történelem és a sors választás elé állította őket, akkor a harcot választották, az elit soraiba léptek. Mi pedig sohasem fogjuk hagyni, hogy az általuk meggyújtott fáklya kialudhasson, harcukat kötelességünk tovább folytatni.
A beszédek után a résztvevő szervezetek helyezték el koszorúikat a Pesti Srác szobránál, melynek aláfestését egy bajtársunk által a kecskedudán játszott „Volt egy hű bajtársam” című katonai gyászinduló.
A megemlékezésen koszorút helyezett el a főszervező Légió Hungária; a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom; a Betyársereg; a Hungarian HammerSkins; a Skins4Skins Hungary; a C18; a BHS Crew; az Ultras Diósgyőr és az újpesti szurkolók, továbbá a korábban felsorolt külföldi delegációk.
Összességében elmondható, hogy ez a felvonulás, illetve az egész nap, minden várakozáson felüli pozitívumként könyvelhető el. Ezt nem csak mi szervezők állítjuk, hanem a résztvevők egybehangzó véleménye is. Lehet, hogy ma még túlzás kijelenteni, de reméljük, hogy korszakhatárnak bizonyul ez a nap, és újra magához tér a hazai nacionalista oldal, amely megőrizve időtálló értékeit, de szakítva a múlt rossz beidegződéseivel, megerősödve harcolhat tovább. A Légió Hungária mindent meg fog tenni ezért, mert egyebek mellett ’56-os hőseink példája is erre kötelez minket.
Légió Hungária
