16.8 C
Budapest

Előre a mi hazánkért – interjú Lantos Jánossal

Lantos Jánossal beszélgettünk, aki az Erő és Elszántság egyik elnökségi tagja volt, most pedig a Mi Hazánk Mozgalom keretein belül folytatja azt az utat, melyet korábban elkezdtek. A lehetőségekről és a jövőről kérdeztük.

– Üdvözöllek! Mint ismeretes, az Erő és Elszántság elnökségi tagja voltál, és úgy tűnt, április 8-a után is igen tevékenyen részt vállaltál a szervezet működtetésében, mi történt az elmúlt hónapokban?

– Köszöntöm az olvasókat. Igen, személy szerint úgy éreztem, április 8-a után kell csak igazán elkezdeni a munkát és a küzdelmet azért, hogy talpra állítsuk a radikális jobboldalt. Mivel tavaly július 8-a óta, mikor is zászlót bontott az Erő és Elszántság, én e-mellett a szervezet mellett tettem le a voksom, ezért ezt természetszerűleg ebben a keretben képzeltem el. Szerveztünk is pár akciót, voltunk többek között a tragikus emlékezetű Sólyon, ahol egy ártatlan magyar kislányt gyilkoltak meg, biztosítottuk a családot a támogatásunkról, de említhetem a nagysikerű „Hangtámadás a deviancia ellen” elnevezésű rendezvényünket is, amelyet a Romantikus Erőszak segítségével a természetellenes fajtalankodók ellen szerveztünk. De azt gondolom, a Pillangó Parkban is remek munkát végeztek az E&E tagjai, és teszik ezt továbbra is.

Aki emlékszik rá, tavaly nyáron kiadtam egy személyesebb hangvételű közleményt, mikor is úgy döntöttem, csatlakozom az újonnan formálódó Erő és Elszántság Mozgalomhoz. Valóban, életemben jelentős esemény volt a tavaly július 8-i vecsési zászlóbontás. Akkor azt írtam többek között, hogy a radikális jobboldaliságnak, a nemzeti gondolatnak égetően szüksége van arra, hogy egy korszerű, ha úgy tetszik, 21. századi arculatot adjunk.

Fontosnak tartottam leszögezni akkor és most is, az ún. „21. századiság” nem szólhat örök értékeink feladásáról, nem szólhat továbbra sem politikai korrektségről.

Világnézetem alapjai továbbra is azokon az alapokon nyugszanak, melyeken mindig is nyugodtak. Tehát tavaly Vecsésen zászlót bontott az Erő és Elszántság azért, hogy képviselje a társadalomban azt a sok százezer magyar embert, akik ismert okokból képviselet nélkül maradtak a politika világában. Az erre való társadalmi igényt jelezte a mozgalom zászlóbontása, melyet igen nagy érdeklődés övezett.

Ez azonban az út kezdete volt.

Bár sokan sokfélék vagyunk, létezik egy alapvető minimum köztünk, ez pedig a nemzet szolgálata mindhalálig. Sokan sokféle helyről jöttünk, gyakran más utakon jártunk, de akkor is, akár tudomást vettünk róla, akár nem, célunk mégiscsak egy volt. Ezt kell mindenekelőtt szem előtt tartanunk.

Vannak bizonyos történelmi pillanatok, amikor lehetőség nyílik arra, ezek az utak eggyé váljanak, hogy aztán még nagyobb hatékonysággal küzdjünk végső célunkért. Én azt gondolom, ez is egy ilyen pillanat. Ami a választásokat megelőzően és közvetlenül utána történt, ma már múlt. Viszont meggyőződésem, a két út egymásra talált.

Az Erő és Elszántság felkiáltójelként jelezte, a valódi és hiteles nemzeti gondolat igenis helyet követel a Nap alatt, a Jobbik körül lezajlott események, és az annak nyomán megszülető Mi Hazánk Mozgalom pedig azt erősítette meg bennem, át kell gondolni, mi az, ami igazán fontos. Ez pedig annak az eszmeiségnek a hiteles képviselete, amit több mint 20 éve épít már ez a közösség Magyarországon. Soha nem a személyek és a pozíciók, vagy szervezeti megnevezések az elsődlegesek.

Mindezen elvekből kiindulva jelen pillanatban nem is választhattam volna más utat, mint amit választottam. Azaz, folytatom az eddigit. Azt gondolom, sok idő után először valóban van oka reménykedni a hazafiaknak, ezt a reményt most nem engedhetjük el és tudom, nem is fogjuk.

Tulajdonképpen, hogy stílszerű legyek, személyes jelszavam a következő; erővel és elszántsággal a Mi Hazánkért.

– A Mi hazánk Mozgalom elindította a Mi Hazánk Ifjai elnevezésű ifjúsági szervezetét. Láthattuk, hogy te is részt veszel benne. Milyen feladatot látsz el a szervezeten belül?

– Igen, néhány hónappal ezelőtt több bajtárssal együtt elkezdtük lerakni az alapjait az ifjúsági szervezetnek. Az alapkövek lerakásánál külön ki kell emelnem három barátomat, Walter Pált (aki egyébként az elnökség által egyhangúan megválasztott országos szervezőnek) és Szabó Ákost és Fiszter Zsuzsannát, akik nélkül egész biztosan nem tartana ott a Mi Hazánk Ifjai, ahol most tart. Természetesen sok kiváló ember csatlakozott hozzánk azóta, neveket csupán azért nem sorolok, mert sértő lenne bárkire nézve, ha véletlenül kifelejteném.

A Mi Hazánk Ifjai várja minden aktivitásra hajlandó magyar fiatal jelentkezését 14 és 30 év között, s mivel jómagam idén töltöttem a 33. életévemet, ezért belátható, a jövőmet nem kizárólag az ifjúsági közösségben képzelem el, ezzel kompatibilisen pedig egészen pontosan az elnökségi tanácsadó szerepét töltöm be a szervezet életében.

– Talán még korai erről beszélni, de a Mi Hazánk népszerűségét látva nem meglepő, ha rákérdezek.  Hol álltok most az ifjúsági mozgalommal?

– A szervező munka és a jelentkezések elbírálása javában zajlik. Jelen pillanatban az a célunk, hogy minél hamarabb elérjük az országos lefedettséget.

– Az ifjúsági szervezeten kívül részt fogsz venni a párt életében is, ha igen, milyen formában?

– Mint előbb említettem, igen. Szeretném felajánlani szolgálataimat a Mi Hazánk Egyházügyi Kabinetjének is, hiszen éveken keresztül teológiát hallgattam, úgy gondolom, hasznosítani tudom ismereteimet. Mindezen túl azonban van egy másik terület, melyben részt fogok venni. A másik fontos terület, ahol dolgozom majd, az a cigány-magyar együttélés mentén kibontakozó problémák kezelése. Ennek keretében felvettem a kapcsolatot Pakusza Zoltánnal, a Mi Hazánk Cigányügyi Kabinetjének elnökével. Sokakkal együtt, többek között a Betyárseregre is számítva, ezen fogunk munkálkodni.

– Ez valóban egy nagy társadalmi probléma, nehéz kérdés, de fel kell tenni, megoldható ez teljes egészében?

– Nem kezdenék bele olyanba, melynek hitem szerint nincs megoldása. Ennek a problémának is van, mégpedig békés, mindkét fél számára előnyökkel járó végeredménye. Azt viszont be kell látni, nem segíti elő a békés egymás mellett élést, ha eleve hazug narratívával állunk szembe. A nulladik lépések egyike az, hogy azonnal be kell szüntetni az értelmetlen cigányügyi felzárkóztatásra kidobott milliókat, ezzel párhuzamosan pedig ki kell mondani, a cigányságon belül létezik egy bűnözői szubkultúra, ahol a börtönviseltség, a bűnözői életmód, az értelmetlen és öncélú erőszak nemhogy nem szégyellni való, hanem egyenesen büszkeség. Amíg ez fent áll, addig nem beszélhetünk őszinte párbeszédről.

Attól, hogy napjainkban egyetlen egy párt (igen, a kormány sem!) sem vállalja fel, ez ugyanúgy létezik, akár 10 évvel ezelőtt. Kérdezzük csak meg erről a Kelet-Magyarországon élőket.

Hadd szemléltessem ezt egy példával; vegyük az egyik leghíresebb magyar bűnöző, a „whiskys rabló”, és a cigánybűnözők viszonyát az erőszakhoz. A „whiskys” amint belépett egy bankba, kilátásba helyezte, fegyverével nyomatékot adva, amennyiben nem az történik, amit ő akar, erőszakot fog alkalmazni. Három cigány suhanc betör egy idős asszonyhoz egy borsodi faluban, hogy elvegye a megtakarított 30-40 ezer forintját. Az idős asszony ellenállást nem tanúsít, a suhancok erőszak alkalmazása nélkül is könnyen hozzájuthatnának az összeghez. Ennek ellenére elvágják a torkát, kinyomják a szemét, megerőszakolják!

Mi ez, ha nem ennek a bűnözői szubkultúrának a totális megvalósulása, mely az erőszakot nem, mint eszközt, hanem öncélt alkalmazza?

Nyilvánvaló, magyarok között is látunk ilyet. Ezt senki nem vitatja. Csak míg él ebben az országban bő 9 millió magyar, és – pontos adataink nincsenek – legalább 500 ezer cigány, azt kell látnunk, számarányukhoz képest iszonyatosan felülreprezentáltak az ilyen életellenes bűncselekmények elkövetésében, addig nem tudjuk elfogadni ezt az ellenvetést.

A demográfiai mutatók pedig rendkívül vészjóslóak, s nem látjuk a felelős cigány vezetőket sem, akik érdekeltek lennének ennek a jelenségnek a felszámolásában. Természetesen ez egy összetett szociokulturális kérdés, de mi azon leszünk, egy őszinte párbeszéd induljon el, még akkor is, ha sokszor ez fájdalmas. De inkább a fájdalmas igazság, mint a kényelmes hazugság.

– Korábban te nem vettél részt egyetlen pártban sem, mégis mi változott, hogy most másképpen lesz?

– Annyiban kiegészítést érdemel a kérdés, hogy tavaly az Erő és Elszántság a megalakulásával vállalta, adott esetben párttá is alakulna, így tehát részemről az elvi állásfoglalás már akkor megtörtént e kérdésben. Azonban igaz, az a PHM, melynek én helyettes vezetője voltam, valóban kategorikusan elutasító álláspontot képviselt. Viszont azt is hozzá kell tenni, a pártkérdéshez való hozzáállás egyáltalán nem ideológiai természetű, pusztán módszertani kérdés – így a világról alkotott felfogásom ezzel nem változott meg.

Fel lehet sorakoztatni érveket pro és kontra, csupán egyet nem tehetünk; azt, hogy nem fogadjuk el a valóságot. Mondhatom én, rám nem vonatkoznak a KRESZ szabályok, átmegyek a piroson, nem ismerem el jogosnak a kiszabott bírságot, csak éppen kellő érdekérvényesítő erő nélkül az égvilágon semmire nem fogok menni vele. E logika alapján mondhatom azt is, illegitim az egész rendszer, nincs értelme részt venni benne, aztán elhúzódhatok a kényelmes és biztonságos „elefántcsonttornyomba.”

Minden tiszteletem azoké, akik ezt a fajta idea-politikát magas szinten tudják művelni, én azonban azon az állásponton vagyok, soha nem téveszthetjük szem elől a világon túli dimenziókat, melyből jobboldali ideánk táplálkozik, de akkor vagyunk igazán bátrak, ha ezt megpróbáljuk a politikum szintjén is képviselni, de ezen a vonalon tartanunk kell magunkat ahhoz az elvhez; azt kell csinálni, amit lehet, és ahogy lehet. Értse ezt mindenki jól. Ez a realitások figyelembe vétele, és ha megvan a biztos és szilárd erkölcsi és szellemi iránytűnk, akkor nem mi fogunk a világhoz igazodni, hanem mi fogjuk megváltoztatni a világot.

– Sokan mondják, a Mi Hazánknak nincs esélye, mégpedig azért, mert a Fidesz egész egyszerűen elszívta már a korábbi nemzeti radikális szavazókat. Osztod ezt a nézetet?

– Természetesen nem osztom, ha osztanám, nem lennék itt. A kormánynak egy konstruktív, jobboldali ellenzéke kívánunk lenni, és azt gondolom, bőven van miben támadni a Fidesz jobbról is. A cigány-magyar együttélés kérdéskörét ők sem vállalják fel, pedig nem elég a határainkon túl tudni a migránsokat, rendet akarunk azokon belül is. Szimbolikus térben játszódott, de valahogy nem igazán tudom elfogadni azt sem, ahogyan Orbán Viktor viselkedett Recep Tayyip Erdogan látogatásakor – tulajdonképpen földig hajolt és történelemhamisító módon arcul köpte a török hódoltság magyar áldozatait.

S arra mit mondjak, amikor Dúró Dóra azon javaslatát söpörték le az asztalról, hogy legyen lehetőség az abortuszra készülő nőknek meghallgatni a gyermek szívhangját? Mindamellett természetesen elutasítom a proletár jellegű, gyűlöletalapú politizálást, amelynek az egyetlen mondanivalója az, „Orbán takarodj”, de tökéletesen tudok azonosulni a Mi Hazánk jelszavával: váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket.

– Köszönjük a válaszokat. Mit üzennél a tettre kész fiatal hazafiaknak?

– A tettre kész hazafiaknak nem üzenhetek mást, hogy szavaikat váltsák tettekre. Szükség van rátok. A magyarság útját úgy képzelem el, mint ahogyan a járóköveken lépdelünk előre. Ezek a kövek a különböző nemzedékek. Mely a távoli múltból vezet a láthatatlan jövőbe, és minden korban le kell raknia a saját kövét az éppen élő generációnak. Ez sokkal nagyobb és nemesebb feladat, mint azt gondolnánk. Ez itt a mi hazánk, és az is marad, ha megfogadjuk Szabó Dezső örökérvényű gondolatait: „minden magyar felelős minden magyarért.”

Aki pedig szeretne értesülni a velem kapcsolatos hírekről, gondolatokról, ajánlom figyelmébe követésre a Facebook oldalamat.

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink