12.8 C
Budapest

Ha van kalapja az a baj, ha nincs, az is baj

ki a közösségi médiában, főként a Facebookon tölti mindennapjait, és különböző politikai témájú csoportokat látogat, minden bizonnyal találkozhatott már azzal a jelenséggel, amelyik azt boncolgatja, illetve sérelmezi, miért jött létre az Erő és Elszántság mozgalom.

QUEM-FALA-MAL-DOS-OUTROS-FOTO-CAPA-830x450-800x445

Vannak olyan versenyzők, akik kimondott haragot éreznek, mert ez az egész csak arra jó, mint mondják, hogy “megosszák a nemzeti tábort”, illetve “ártsanak a Jobbiknak”. Vona Gábor kétharmados győzelmét tehát mi fogjuk felforgató tevékenységünkkel megakadályozni… No, hát mindenesetre köszönjük, hogy ekkora hatalmat és jelentőséget tulajdonítanak nekünk, a valóság ezzel szemben azért mégiscsak az, nem a Jobbik ellen jöttünk létre, hanem azért, saját értékrendünket képviseljük a politika világában.

De aztán akadnak olyan jól értesültek is, akik tudni vélik, ez bizony egy óriási átverés! Az Erő és Elszántság nem más, mint a Jobbik szatellit szervezete. Tehát közönséges álca az egész. Hogy ezzel mire menne a Jobbik? Nos, arra választ nem kapunk.

Mi szeretjük a tényeket, az oldal szerkesztői már kevésbé. Mert például Ábrahám Barnabás legalább 6 éve nem tagja a Jobbiknak, és nem is zsidó származású. Mindenesetre a szerzőknek nemhogy a származását nem tudjuk, de a nevüket és az arcukat sem, ennek ellenére magabiztosan jelentik ki:

Alakulásuk egyedüli oka az lehet, hogy SZÉTZILÁLJÁK A VALÓDI MAGYAR NEMZETI ERŐKET!

Mint látható, ha van rajtunk kalap, az a baj, ha nincs, az is baj.

Most akkor a Jobbik ellen jöttünk-e létre, vagy a Jobbik hozott minket létre? Az igazság persze sokszor nem olyan érdekes, nem lehet rajta jókat csámcsogni és pletykálni, de mi azért alakultunk meg, hogy a realista jobboldalnak képviseletet biztosítsunk.

Mint ahogy az is biztos, hogy nem mi, hanem az intrikusok, a rossz indulatú és primitív, arcukat és nevüket nem vállalók tömkelege zilálja szét a nemzeti erőket.

Mindenesetre velünk van alkalom személyesen találkozni. Szívesen fogadjuk akár a pozitív kritikát is, a meglátásokat, úgyhogy ajánlom az említett uraknak.

Lantos János, Erő és Elszántság elnökségi tag

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink