A radikalizmus visszatér! – Az Erő és Elszántság Miskolcon

augusztus 31, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság elnöksége 2017. szeptember 16-án megkezdi őszi országjárását, amelynek első állomásában Miskolcra látogat, hogy a mozgalom helyi

A szólás a gondolat és a véleményszabadság védelmében

augusztus 30, 2017 a Akcióink

Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője a mai nap bíróság elé állt. Ellene a nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadásának tárgyában tettek feljelentést.

Menetel a Rongyos Gárda – Tisztelgés Nyugat-Magyarország megmentői előtt

augusztus 29, 2017 a Programok

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezésében idén is megrendezésre kerül a Rongyos Gárda Emléktúra, melynek keretében azok előtt tisztelgünk,

Lovas István: keresztény kislányt kényszerítettek muzulmán családba

augusztus 29, 2017 a Hírmondó

A kislány zokogott és könyörgött… Hétfőn, egy perccel éjfél után tette ki a brit Times nevű napilap online portáljára vezető cikként azt

Így válik bevándorlóországgá Németország

augusztus 27, 2017 a Hírmondó

A német mikrocenzus adatai alapján erősen növekszik a migrációs hátterű emberek száma Németországban, miközben évről évre csökken a német származásúak

Tolna Megyében is megállíthatatlanul terjeszkedik az Erő és Elszántság

augusztus 26, 2017 a Hírmondó

Naponta számolunk be a mozgalom újabb és újabb alapszervezeteinek megalakulásáról. Most Tolna Megyében két településen is megjelent az Erő és

Erőemelésben bizonyított – Nagy Zsolt “Joe” ismét a dobogón

augusztus 26, 2017 a Harcosok klubja

A hétvégén a “Korona Nyílt Tehetségkutató Kupa” fekvenyomás számában indult és a dobogóra is felállhatott Nagy Zsolt “Joe” Testvérünk. Képes

Georg Spöttle: mécses a véres aszfalton

augusztus 25, 2017 a Gondolatok

Akik az illegális migrációt támogatják, azok a terrorizmust segítik. Nem is akarom kutatni, hogy kik, hogyan radikalizálták azokat a még

„1-est mindenkinek!” – Hogy miért szálltunk ismét villamosra?

augusztus 23, 2017 a Akcióink

„Bizony be kell látni, farkastörvények uralkodnak a budapesti közlekedésben. Vannak járatok mellyel nem szívesen utaznak az emberek, de rákényszerülnek, a

Ismét villamosra szállt a Betyársereg – mert szükség volt rá…

augusztus 22, 2017 a Akcióink

A Betyársereg pár tagja, a múlt évben egy az 1-es villamoson történt zaklatásra reagálva, utazgatott egy kicsit a belvárosban. Akkor két beilleszkedésre

DefendEurope1686 = BETILTVA! – Nem emlékezhetünk Buda visszafoglalására

augusztus 22, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság által 2017. szeptember 9-ére tervezett budapesti megemlékezést és demonstrációt, amelynek középpontjában Buda 1686-os visszafoglalása lett volna,

V. Barbár Kupa a Betyársereg erőemelőivel – képes beszámoló

augusztus 22, 2017 a Harcosok klubja

2017 augusztus 19-én, szombaton, immár 5. alkalommal került megrendezésre a Barbár kupa páros erősember elnevezésű verseny, melynek helyszínéül ismét a

Hitler Angliának tett békeajánlata Dunkirk volt

augusztus 21, 2017 a Gondolatok

A Dunkirk film egyoldalú: a Führer kímélte meg az angolok életét, mert bízott a békében még ekkor is. A szabadkőműves

1 kézzel is folytatta a meccset – Antal Gergely Párkányban küzdött

augusztus 20, 2017 a Harcosok klubja

A hagyományos augusztus 19-i párkányi szabadtéri ökölvívó gála ismét remek szórakozást hozott a bunyót kedvelő közönségnek, akik nagy számban tették

Isten éltessen, Magyarország!

augusztus 20, 2017 a Gondolatok

Szent István királyunk nem egy szekuláris, liberális és gyenge köztársaságot, hanem egy keresztény, tekintélyelvű és erős királyságot épített. // Köszönjük,

Szeptember 29. Győr – megállíthatatlanul terjeszkedik az Erő és Elszántság

augusztus 19, 2017 a Akcióink

Az Erő és Elszántság országjárása folytatódik. Folyamatosan utazunk és dolgozunk azon, hogy az emberek jobban megismerhessék mozgalmunkat. Szeptember 29-én Győrben

A BETYÁRSEREG ÜZENETE: VÉDD AZ ÉLETTERED

augusztus 19, 2017 a Blog

Gyöngyösön is aktív az új szélsőjobboldali formáció

augusztus 19, 2017 a Hírmondó

Új tényező tűnt fel a jobboldali politikában. Az egyelőre mozgalomként tevékenykedő Erő és Elszántságnak már Gyöngyösön is van alapszervezete. Céljuk,

“Ezek a beteg lelkűek vajon mit éreznek most?” – Lantos János gondolatai

augusztus 19, 2017 a Gondolatok

„Emlékezzünk arra is, idén februárban több, mint 100 ezer tüntető vonult fel Barcelonában, hogy még több migránst fogadjon be Spanyolország.”

Újabb alapszervezet – Vecsés is csatlakozott az Erő és Elszántsághoz

augusztus 18, 2017 a Hírmondó

Szabó Attila elnökségi tag jelenlétében, a július 8-ai zászlóbontás helyszíne, Vecsés is csatlakozott az Erő és Elszántság egyre bővülő családjához.

Emlékezzünk Buda visszafoglalására! – szeptember 9.

augusztus 16, 2017 a Programok

Buda 1686-os visszafoglalásának évfordulójára egy megemlékezést rendez az Erő és Elszántság. A nemrég Facebook oldalukon nyilvánosságra hozott eseményt már Ti is megnézhetitek. További

Megállíthatatlanul terjeszkedik az Erő és Elszántság

augusztus 15, 2017 a Hírmondó

Naponta újabb és újabb alapszervezetet tudunk bejelenteni. Most a hivatalosan 421 lakosú, 2010-ben önálló községgé alakult kis Győr-Moson-Sopron megyei településen

Európa nem vallja be, hogy háborúban áll – interjú Tyirityán Zsolt üzenetével

augusztus 14, 2017 a Szellemiség

Az 1956-os szabadságharc volt a gerilla-hadviselés egyik legtisztább példája – mondta a Magyar Időknek Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási

Antidogma – a multikulti krédója: minél butább, annál jobb

augusztus 14, 2017 a Gondolatok

Teljesen világos a Nagy Testvér célja: minél több könnyen manipulálható, elkorcsosodott és félanalfabéta nomád. A felnőttkompetenciák és élettapasztalatok (írni-olvasni tudás,

Munkában az Erő és Elszántság elnöksége

augusztus 13, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság Facebook oldalán jól látszik, hogy bizony a háttérben jelentős munka folyik. Amellett, hogy napról-napra adunk hírt

„A múlt felidézése helyett a jelen megoldásaira és a jövő biztosítására koncentrálunk”

augusztus 12, 2017 a Szellemiség

A Délhír portál interjúja László Balázzsal, az Erő és Elszántság egyik vezetőjével. Az Erő és Elszántság Vecsésen alakult júliusban, deklaráltan

Földi László: Invázió folyik Európa ellen

augusztus 12, 2017 a Gondolatok

Egyre gátlástalanabbá válik a tömeg, olyan dolgokat is megtesznek, ami hazájukban meg sem fordulna a fejükben A polgári titkosszolgálatok volt

Programajánló vasárnapra erőemelő bajnokunk ajánlásával

augusztus 12, 2017 a Programok

Most vasárnap Strandparty a Borbála Gyógyfürdőben, erős ember versennyel! A versenyt Bartalos Tamás erőemelő bajnokunk szervezésében láthatja a közönség. A

Mozgalom a Jobbiktól jobbra – Tyirityán Zsolt a HírTv-ben

augusztus 10, 2017 a Akcióink

A pártalakításról Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg vezetőjét a HírTv műsorában kérdezték. (Betyársereg)

A világ szégyene – megtiltották a tűzoltóknak, hogy emlékezzenek

augusztus 9, 2017 a Hírmondó

Már 11. éve, hogy a tűzoltók megemlékeznek a 2006-ban a műegyetemi tűzben meghalt bajtársaikról.  A katasztrófavédelem vezetői az idei évben

Az Erő és Elszántság újabb alapszervezete alakult meg!

augusztus 8, 2017 a Hírmondó

Már Gyöngyösön is van képviselete az új jobboldalnak! A hétvége folyamán megalakult az Erő és Elszántság gyöngyösi alapszervezete Ábrahám Barnabás

Képekben az első Betyár Erős Ember Verseny

augusztus 8, 2017 a Harcosok klubja

A Betyár Erős Ember Verseny a hétvégén első alkalommal került megrendezésre, egy családi nap keretében a kiskunmajsai városi sportpályán. A

Nemzetközi Motoros találkozón a Betyársereg Motoros Klánja (+képek)

augusztus 8, 2017 a Programok

A Hells Angels Motoros Klub meghívására a Betyársereg Motoros Klánja a hétvégén a sárvári XVI. Vármeeting Nemzetközi Motoros- és Rockfesztiválra

Antidogma – a bevándorlás árát az őshonosok fizetik

augusztus 7, 2017 a Gondolatok

A háborúk egyik aranyszabálya, hogy az idegen megszállás anyagi terhét (hadisarc, zabrálás stb.) mindig a vesztesek és megszálltak viselik. Így

ELINDULTUNK…

augusztus 7, 2017 a Blog

Kecskemétre is megérkezett az Erő és Elszántság

augusztus 6, 2017 a Hírmondó

Augusztus 1-jén Kecskeméten hivatalosan is megalakult az Erő és Elszántság második alapszervezete Lantos János és Ábrahám Barnabás elnökségi tagok jelenlétében.

Az Erő és Elszántság Miskolcon!

augusztus 5, 2017 a Akcióink

Az Erő és Elszántság országjárása keretében szeptember 16-án, szombaton a borsodi megyeszékhelyre látogat, ahol egy fórum keretében ismerhetik meg az

Tyirityán Zsolt: romokban a radikális oldal

augusztus 4, 2017 a Szellemiség

A Betyársereg vezetője szerint jobbikosok is támogatják az új mozgalmat. Ha párttá alakulunk, a jövő évi országgyűlési választáson is megméretjük

„Menj, az úton menj tovább…” – Lantos János közleménye

augusztus 2, 2017 a Hírmondó

„Menj, az úton menj tovább” – hangzik a P. Mobil régi slágere, és bevallom, valamiért ezek a sorok jutottak eszembe,

Európa elpusztítói – egy találó kép az Erő és Elszántságtól!

augusztus 1, 2017 a Gondolatok

Az Erő és Elszántság Facebook oldala egy újabb találó képpel hívja fel a figyelmet a liberalizmus pusztító ideájára. „Ne hagyd,